Első rész

Sokat töröm azon a fejem,hogy milyen lehet a halál. Lehet,hogy ez egy 15 éves lánytól nem megszokott,de engem mindig is érdekeltek a fura dolgok. Soha nem rajongtam fanatikusan senkiért,főleg nem a tehetségkutatókban feltűnt nyálgépekért. Amikor a barátnőim beszélgetnek,én legtöbbször csak figyelek,hiszen nem tudok hozzászólni az olyan dolgokhoz,hogy melyik a leghelyesebb sztár,vagy milyen szexi képeket töltött fel a One Direction. (Legtöbbször One Erection-nak nevezem őket,irtóra vicces tud lenni,amikor a barátnőim idegbeteg fejjel néznek rám,hogy hogy merészeltem megsérteni a jövendőbeli férjüket.)  Mindig is fura lány voltam,de ezt soha sem tagadtam. Vannak hibáim,fura szokásaim. Nehezen engedek bárkit is közel magamhoz,talán ezek miatt nem jövök ki a nevelő szüleimmel. 
 Ja igen...13 éves koromban kezdődött az egész. Egy Haloween-i partira készülődtem. Akkor még a vérszerinti szüleimnél voltam. Kaptam pénzt,hogy válasszam ki magamnak azt a ruhát,ami a legjobban tetszik,és meg is felel egy partinak. A legjobb barátnőmmel,Nonival elmentem ruhát venni...
*Visszaemlékezés*

-EZ!! EZT A RUHÁT NÉZTEM KI. NEKEM EZ KELL.-ordítottam örömömben,és Noni nyakába ugrottam.
-Eszti...Először fel kéne próbálnod.-mosolyodott el,és beküldött a próbafülkébe. Boldogan jöttem ki,és úgy éreztem,ezt a ruhát nekem találták ki. De Noni nem így gondolta..
-Figyelj,szerintem ez a hasadnál szűk...-húzta a száját. Az eladó odajött hozzánk,mivel őrületes hisztibe kezdtem,hogy ezt a ruhát NEKEM TALÁLTÁK KI !!!
-Kislány.-Jött oda mosolyogva a bolt vezető.-Szerintem ez tökéletes.
-De bocsánat,nem látja,hogy ott szűk neki?!-mutatott a hasamra Noni.
-Mindegy...Megveszem,és majd fogyok picikét.-erőltettem magamra mosolyt. Fájt,hogy a legjobb barátnőm ilyen megjegyzéseket tett rám. Végül megvettük a ruhát. 5 hetem volt lefogyni. Beteges módon elkezdtem fogyókúrázni.
Pár hónappal később a szüleim már biztosra tudták,hogy anorexiás vagyok. Étkezési zavaraim voltak,ingerült,fáradt,sápadt voltam. Kitartottam az mellett,hogy le kell fogynom . Így veszítettem el a legjobb barátnőmet,és a családomat is...

*Visszaemlékezés vége*

Amikor nevelő szülőkhöz kerültem,depressziós lettem. Két éve depressziós vagyok,nem tudom,meddig bírom még. A legtöbb ember rám néz,és azt gondolja,milyen beképzelt vagyok. Aki igazán ismer,az pontosan tudja,mennyire utálom magam. 
 Néha hiányoznak a régi kötelékek,a  barátságok,a hosszú nevetéssel töltött pillanatok. Hiányzik minden,ami volt. 
De ha egyszer találkozni fogok Nonival,mosolyogva fogok elé állni,hogy lássa: Nem pusztított el teljesen. Ahhoz túl kevés...